Saját bloglista
2015. április 21., kedd
2015. április 17., péntek
2015. április 12., vasárnap
Este megint Bellával álmodtam, ami nagyon kellemes meglepetésként ért, egyáltalán nem számítottam rá. Már említettem, hogy időről-időre álmodom vele, és ezek az álmok segítenek feldolgozni az elvesztését.
Ez a mostani nagyon élethű volt. És teljesen "magáért való". Nem történt benne semmi, egyszerűen csak volt a Ló, meg voltam én, és mentünk ide-oda a falu körüli erdőkben. A régi útvonalainkon, amiket kívülről tudok a mai napig is. Hol kell figyelni gödörre, hol van vízmosás, vaddisznótúrás, mindenre emlékszem. Maradandó részecskék tizenkilenc év történetéből.
Ahogy mindig is, szőrén mentünk, a lehető legtermészetesebben, most éppen a homokos utakon - a legjobb vágtaútjaink voltak. Hihetetlen páros voltunk azért. Nem is értem azt a természetességet, ahogyan működtünk együtt. Mintha össze lennénk ragadva, amikor lovagoltunk. Mindig szőrén, mindig simulékonyan és teljes elengedettséggel, harmóniában. Ezt mindenki megjegyezte, aki látott bennünket. Mindegy, hogy lépésben andalogtunk, vagy ugrált jókedvében, vagy éppen ötvennel suhantunk valahol a határban, félre sem csúsztam soha. Egész életemben kétszer estem le róla, egyszer pedig vele együtt. Tizenkilenc év alatt. Szuperek voltunk.
Hihetetlen, milyen élethű volt ez a tegnap este. Minden mozdulatot éreztem, minden kanyarnál jött a lendület, az ág elől elhajlás, a térdig feltűrt farmerem, a Ló oldalának izzadt érintése, ami csípi a vádlim, a meleg párolgása, a vágta utáni horkantásai, a lebegő, parádézó ügetése, amit képes egyhelyben is produkálni, ha menni szeretne. Képes volt.
De nem, mert képes, még mindig, hiszen tegnap este is megtette, én pedig élveztem ugyanúgy, és mienk volt az erdő megint.
Nagyon érdekes volt, nagyon valóságos. Annyira valóságos, hogy lelkileg ugyanúgy érzem magam, mint a lovaglásaink után, feltöltve, elégedetten. Csak kicsit szomorúan.
Jó volt újra találkozni. Remélem, hamar összefutunk újra. Nagyon hiányzik.
Címkék:
álom,
Bella,
estou triste,
felicidade,
ló
2015. április 11., szombat
Igazából örülök, hogy tanúja voltam annak a pár percnek, amíg a napokban az egyik lovas (idomítós) facebook csoport egy "modja" közzétette zseniális csatlakozási javaslatát: csak az jöhessen a csoportba, akinek lovakkal, sőt, ezzel az idomítási formával kapcsolatos profilképe van, illetve, aki már a csoport tagja, az egy egész hónapra változtassa meg a profilképét ilyenre. Csak az lehet tag.
Na ez annyira szánalmas és nevetséges és életszerűtlen ötlet, hogy csak pár percig volt valóban látható, annyian nyilatkozták alááája, hogy akkor őket ki is rakhatják mert ilyen csoportba nem akarnak tartozni. És teljesen igazuk van, ha az aktív fajta facebook felhasználók körébe tartoznék, én is megírtam volna, illetve azt is, hogy attól még, mert nem szól az egész életem a lovaglásról, még lehetek lovas, illetve, hogy valószínű még az is, hogy én egymagam több lóval dolgoztam életem során mint ő, aki ezt a javaslatot bevezetni kívánta. Lehet, hogy ő két éve elprüntyög a "szabadidomított" lovával körbe a körkarámban, de elég valószínű, hogy a lovasság, a lovastudás nála ennyiben ki is merül, és a parelli játékokon tovább nem lát, ha az megvan, akkor be van fejezve a nagy mű, igen. Kész a ló.
Ami egyébként a világ baromsága. Az én lovam azalatt a tizenkilenc év alatt, amíg élt, nem lett kész. Pedig profi ló volt. De egy ló nincs kész. Nincs ilyen. Mégis, ebben a csoportban rengeteg bejegyzést és olyan hozzáállást látok, ami ezt sugallja. Hogy csináld meg a játékokat és kész lesz a lovad.
Sajnálom, hogy az ilyen véleményekre adnak a kezdők, és már minden szerencsétlen parellizni akar, amivel hozzáértés nélkül csak ártani lehet. Ja, és amit még utálok az az, hogy a parellizést összemossák a szabadidomítással.
Please don't do that.
2015. április 8., szerda
konyhai aprító
Nagyon ritkán lottózunk, de apa most vett és kitöltöttük. Éjjel pedig azt álmodtam, hogy bár nem a főnyereményt vittük el, de mégis sok sok pénz lett a miénk. És vettünk belőle (többek között) egy lakást D-nek és nekem.
Nagyon jó álom volt, mert küzdünk ezzel, hogy saját lakás kéne. Érdekes, hogy már négy éve lakunk ebben az albérletben, de mostanában jutottunk el oda, hogy nem elég, és többet szeretnénk, sajátabbat - saját lakást.
Egyébként az albérletünk remek helyen van, Margit híd budai hídfő, szép és csendes zsákutcában, csak célforgalommal. Fák vannak, sok bicikli, jó bicajos közlekedés (bár ez most masszívan megkérdőjelezhető a Bem rakparton történő földtúrás miatt) nyáron extra fagyi, Duna egy köpésre. Imádok ezen a környéken lakni. A ház csendes, zöld, biciklis, az emberek jófejek és mosolyogva köszönnek mindig. Ismernek minket, az utcán is észrevesznek akár a pesti belvárosban is. Jó itt lakni.
Az egyetlen, ami kevésbé jó, az maga a lakás :D Kicsi, zsúfolt, borzasztó belsőépítészeti megoldásokkal (D anyukája, aki belsőépítész, csak fogja a fejét mindig amikor szóba kerül, és már körülbelül hatvanszor újratervezte fejben). A mérete még nem is lenne probléma, ha legalább a belső szerkezete jól lenne megcsinálva. Tényleg olyanokkal van gond, hogy hiába lenne szükség rá, nem vehetek magamnak konyhai aprítógépet, mert NEM FÉR EL.
Ezt nehéz kedvelni.
Szóval azt álmodtam, hogy vettünk egy lakást a lottós pénzből, nagyjából ugyanitt, de normális méretekkel és szerkezettel. És ami a legjobb volt, hogy elmentem a teszkóba és bevásároltam az F&F home részlegen mindenféle gyönyörű tányért, poharat, bögrét, minden olyan kiegészítőt, amit olyan szívesen vennék, ha elférne bárhol.
Nagyon jó volt.
Nagyon jó volt.
2015. április 7., kedd
Az imént békésen üldögéltem a szobámban, amikor apa bekopogott az ablakomon. Kinéztem, és hitetlenkedéssel vegyes borzalom lett úrrá rajtam, amikor megláttam a gigantikus jobbikos választási plakátot a kezében. Megkérdeztem, hogy kerül ez a bárgyú tekintetű szekszkazán az udvarba, azt mondta apa, hogy a nagyobbik öcsémmel vadászták valahonnan.
Úgyhogy most ha kinézek az ablakon, azt kell látnom, hogy a sarokból les rám egy kevéssé szimpatikus ember. Eléggé zavaró. :D
Egyébként kiderült, hogy fúvócső-céltáblának hozták. Eddig nyomtatott Orbánviktor fejekre céloztunk íjjal-fúvócsővel, de most már van profibb céltáblánk is.
Már csak arra várunk mindannyian, hogy anya hátramenjen macskákat etetni, és meglássa az új szerzeményt. Lehet elköltözik itthonról :):):)
Szép is a tavaszi szünet.
2015. április 4., szombat
csepel sas
D-nek szülinapja volt másodikán, úgyhogy miután updateltük a diákigazolványainkat, meghíttam a Borsba, és ettünk egy óriásit. Én túrórudi levest és USA bagettet, ő meg aszalt szilvás-chilis sütőtökkrémlevest és Hambagettet. Minden elképesztően finom volt, mellé pedig kértem egy bazsalikomos limeszörpöt, aminek annyira jó bazsalikomillata volt, hogy D is megkóstolta (D!!!! gyűlöl minden szörpöt, teát, minden ilyesmit, soha nem láttam még szörpöt kóstolni), ÍZLETT NEKI és VETT MAGÁNAK. Egészen elképesztő pillanat volt.
Nagyon jól éreztük magunkat egész nap, bicajoztunk, a szél ellenére is élveztük minden percét, boldog nap volt.
Egy ideje meg már az ajándékát csinálom, most lettem vele kész. Macerás volt és lassú, de a végeredmény baromi jó, már csak teljesen készre kell csinálni. Pólót kap, ami ugyan elég lame, de úgy mán nem, hogy az én rajzom van rajta :)
Lerajzoltam a bicaját, minden apró kis részletével (váltóbowdennel, Criticalmass matricával együtt), teljesen egyeznek, viszont mivel rajz, még jobb. Már csak arra várok, hogy visszaérve Budapestre lemérjem az egyik pólóját, hogy mekkorába kérjem.
Nyilván fehér háttér nélkül kerül rá, állítva-kicsit döntve és úgy, hogy a póló elejének lehető legnagyobb részét kitöltse.
Jaj, nagyon büszke vagyok, nagyon bejön, és ő is imádni fogja. Lehet magamnak is csinálok Puchosat. Kb pénzért is művelhetném :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



