Saját bloglista

2014. július 25., péntek

down to the shelf, an elf i saw

Ezt meg küldeném speciálba annak aki szereti, meg aki fogékony rá.
D-zene, annyira ő-hangulata van. Vannak ilyen zenék, amiket ő hallgat miközben otthon vagyunk, én meg matatok valami mást, de ő rakja be, és így teljesen hozzá kötöm.

Ajj, most nagyon elkezdett hiányozni. Szeretnék már kettesben gondtalanul elszórakozni, feküdni összebújva, beszélgetni elalvás előtt a sötétben órákig.
Hétfőn reunion. Már várom :)


núk

Az imént vettem egy ebook olvasót.

Néha utálom magam, hogy nem tudok várni ilyen dolgokkal. Eszembe jut, beleszeretek és maximum két nap múlva megveszem. Így volt a laptopomnál, a bagaboonál és ennél is.
Mindenesetre amíg pénzem van rá, addig probléma nincs ezzel, és igazából mind szükséges dolog (a laptop meg létszükség volt), amit azóta se bántam meg. A bagaboo is lektorálásból született, és erre is így szedtem pénzt, úgyhogy legalább azt elmondhatom, hogy a "luxus" igényeimet magamnak elégítem ki.

Szóva mivel a lány kint van Amerikában táboroztatni, és mondta, hogy szóljunk, ha szeretnénk valamit venni, hát vettem. Amazonon egy Barnes&Noble Nook Simple Touch ebook readert. Újat, 14ezer forintért. Itthon 30ezer ft-tól kezdődik, úgyhogy még ha el is romlik végleg, vagy valami, akkor is tudok ebayről is (áfával együtt) ugyanennyiért újat venni és ugyanott tartok, mintha itthon vettem volna egyet.
D-nek fancy Kindle Paperwhite II-je van, ami baromi jó egyébként, és nem felesleges a világítás, de 14ezer ft-ért hajlandó vagyok kompromisszumokat kötni :D
Kindle-t nem akartam, mert nem annyira jön be a dizájn, pontosabban ennek jobban bejön, olyan kis kerek, kedves. Meg, ami miatt végül is ez lett a döntés, hogy egyszerre lehet érintőképernyővel kezelni illetve gombokkal. Mert az is van rajta. Ez így nagyon bejön.

Ez mondjuk a glowlight verzió, ami tulajdonképpen a Paperwhite II-nek felel meg, de ugyanígy néz ki az enyém is, csak nem világít.

http://www.blogcdn.com/www.engadget.com/media/2012/04/nook-light2011-08-0422-23-53800-1334254358.jpg

Meg ami rendkíííívül fontos és élni se tudnék nélküle, hogy lehet képernyővédőnek képeket feltölteni rá :D

2014. július 24., csütörtök

Egyetemista lettem. Ismét.
JEeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!!

96 ponttal felvettek az ELTE államilag támogatott kisebbségpolitika képzésére.
A ponthatár amúgy eléggé meglepett, mert tavaly 86-7 körül volt, most pedig 94! Ami elég magas.
De a lényeg, hogy én ott vagyok! Azaz ott leszek megint szeptembertől a TáTK-n, amit igazán nagyon szeretek :)

Yaay!

(amúgy majd jelentkezem bővebben is, annyi írnivalóm volna, és pont azért nem írok soha, mert túl sok minden történt, és lusta vagyok leírni.)

A lényeg, hogy D-vel hétvégén ünneplésképp megyünk az ünneplőhelyünkre (ahol eddig a sikeres 5-ös záróvizsgámat is megünnepeltük - ekkor voltunk ott először), a Borsba!
Nagyon várom!

2014. július 12., szombat

Nos, azt hiszem, lassan megjárom az operációs rendszerek poklát. (Por favor, de amíg meg nem lesz A Tökéletes, addig lesz még erről bejegyzés :D)
Tegnap telepítettük a 14.04-es ubuntut, ami valami driver probléma miatt (meg miattam, mivel piszkáltam ezt a dolgot) rendesen megszívta magát, és kiírta, hogy csak csökkentett grafikai módban hajlandó elindulni (és még így se mondott igazat, mert abban se indult el). Egy óra szenvedés után mondtam apának (aki 15 éve profi linuxos volt, hát, mára már nem sokra emlékszik :D), hogy ne agonizáljunk, hanem töröljük a francba és próbáljuk ki (Koppány ajánlására) a Linux mintet. Na ez is driver problémát jelzett már a telepítés közben, úgyhogy a könnyebb utat választottuk (már este volt és egész nap telepítettünk meg frissítettem a rohadt windowst, úgyhogy kicsit elegünk volt), és inkább újra felraktam a 14-es ubuntut, hogy most majd nem baszogatom a kényes részét. Azóta fasza.
Viszont.
És itt jön az újabb kálvária járás, mert vannak bizony hátrányai ennek a verziónak (legalábbis az én gépemen és az én tudásommal):
- nem megy a brightness control - ezért választhatok, hogy vagy kifolyik esténként a szemem a fényerőtől, vagy elkezdem megint piszkálni ezt a problémát, amitől esetleg - ismét - beszarhat (amúgy azt már sikerült elérnem, hogy gyártottam egy kis ikont a felső sávba, amivel elméletileg állítgatni lehetett volna a fényerőt, de nekem nem állítgatott semmit, viszont utána összeomlott az egész :( ) - a 12.04-en ment.
- nem megy a STEAM! - A 12.04-en ment.
- sleep mód után, ha felnyitom, lefagy a bejelentkező képernyőnél - a 12.04-nél nem tette.

Igazából ennyi. Szóval most azton gondolkozom, hogy felrakom helyette a 12.04-et, de azon meg valamelyik frissítés után a wifi nem ment, de itt még mindig opció, hogy azt nem frissítem le.
Most elegem van a telepítésekből, úgyhogy majd még meggondolom, milyen kompromisszumokat vagyok hajlandó kötni a számomra optimális oprendszer érdekében :D Az biztos, hogy a windows-t nagyon meguntam, arra nem megyek vissza, csak munkára vagyok hajlandó használni. Szóval a két ubuntu között vacillálok.

Most ippeg így néz ki:

A kép a Child of Light játékból van, amit D-vel együtt szoktunk játszani és fantasztikus! A képi világa meg a játék maga is.


Real first world problem, huh?

2014. július 11., péntek

Tegnap (talán) megoldottam a felvételi problémáját, remélem, hogy tényleg jól csináltam mindent, és hogy csak a diploma másolata hiányzott a repertoárból. Furcsa volt este, hogy aztnap még mentem Budára, meg egyből haza is jöttem. Érdekes volt belegondolni, hogy voltam az albérletben, meg ilyenek, holott otthon ébredtem és később otthon is aludtam el. Meglocsoltam mindent, megetettem-itattam a madarakat, elintéztem a dolgom, ettem egy jégkrémet aztán jöttem is haza.

A gépemet pedig végül úgy alakítjuk, hogy párhuzamosan lesz rajta win 7, meg a 14.04es ubuntu. Kipróbáltam just for fun az opensuse-t, de nem tetszett, sajnos linuxos kompetenciáim jelenlegi hiányában nem tudtam rendesen használni és igen hamar felbaszta az agyam.
A windows már fent van a laptopon, a másik majd ma megy rá. Dolgozni a windowson, élni az ubuntun tervezek, aztán majd meglátjuk, mi alakul ki.



2014. július 10., csütörtök

shitstorm

Tegnap előtt jöttem haza, és már mehetek is vissza Budapestre. Meg jöhetek is vissza onnan.
Mert kurvára elfelejtettem, hogy máig lehet feltölteni a diplomamásolatot a felvire.
FUCK

Amúgy nem lenne gáz, mert alapvetően megkérnék valakit, hogy menjen már be az albérletbe és fényképezze le a diplomám, de D is itt van velem, a kulcsát viszont elfelejtette otthagyni a szüleinek.
Szóval a fél1-es vonattal nyomulok Budára, aztán a fél7-essel meg jövök haza.
Hát ez kibaszott szar. Ráadásul nem is értem, hogy jutott eszembe egyáltalán. Egyszer csak felültem az ágyamban most reggel, hogy "hát ezt elbasztam", de hogy biztos van megoldás. Van. Három óra és a megoldás útnak indul.

2014. július 8., kedd

Vettem egy új laptopot.
Kár volt beleszeretni az ubuntuba úgy, hogy nem tudom használni.
Back to windows.


Majd jelentkezem.