Saját bloglista

2014. március 1., szombat

Eltakarják a napot, eltakarják előlem, mert egy fejjel kisebb vagyok.

Néztem Velencében eladó ingatlant, igazából nem találtam olyat, amit úgy elképzelne az ember, hogy na, ilyen egy velencei lakás. Olyan kis kuckós, keskeny, de magas ablakokkal, meleg színekkel, nagy ággyal, kis terasszal, ilyesmi.
Szóval lőttek a tervemnek.
Jó, igazából nem is volt terv, csak úgy kedvet kaptam velencei lakásokat nézegetni.
Nem mintha lenne felesleges 1.500.000 euróm (ez ilyen átlagár). Tulajdonképpen nem felesleges sincs. És Velencében sem szeretnék élni. Mégis hol tartanék ott lovat?
Jaj, azt hiszem túl fáradt vagyok már. Inkább megnézem a Lidl akciós újságját, aztán alszom.



Fúúúú, olasz hét van!

2014. február 26., szerda

much szakdolgozat, so tíz oldal, very alakul

Egyre jobban élvezem a szakdolgozatomon való szöszmötölést. Most ott tartok, hogy 4 oldal biztosan megvan, plusz van 5-6 oldal ami szintén biztos, csak meg kell írni. Szóval 10 oldalnál tartok. Hétvégén pedig terveim szerint megírom az interjúkérdéseket is.
Örkény válaszolt a kérdésemre (miszerint csak az enyhéket vizsgáljam de nagyon széleskörűen, vagy enyhe+középsúlyos, kevésbé aprólékosan összehasonlítva foglalkoztatás szempontjából), és azt mondta, hogy ha írnék az enyhéről és a középsúlyosról is, az lenne az igazán izgalmas. Szóval ez lesz. Annyira aranyos, nagyon lelkesedik a témámért, de mivel nem szakértője, nem ismeri igazán. Kisebbségekkel foglalkozik, de többnyire etnikaival. Szóval amikor a "kisebbségek és a munkaerőpiac" téma volt meghirdetve, ő elsősorban etnikai kisebbségre gondolt, de lelkesen üdvözölte az ötletemet, miszerint az értelmi fogyatékosokra vonatkoztatva vizsgálódnék a megadott témában. Csak azt mondta, hogy sokat a tudásával nem tud itt segíteni, de nagyon várja, hogy mi sül ki belőle.
Hát én is.

Lesz egy interjúm a térségi (vagy mostmár fancy járási?) munkaügyi központ vezetőjével, lesz egy az általam vizsgált iskola volt igazgatóhelyettesével (aki apa), és lesz kb. 8 beszélgetésem volt diákokkal.


Holnap megyek haza, jó lesz már elszabadulni Budapestről. Már közel három hete itt vagyok, sulikezdés óta nem is voltam otthon, és ilyenkor az ingerküszöböm már minuszban van, gyakorlatilag elég egy perc a villamoson és robbanok. Már nagyon vágyom haza, ahol a 3305,23 fő/négyzetkilométer helyett csupán 31,65 fő/nkm a népesség eloszlása. Nagyon nem mindegy. Budapesten több fő van négyzetkilométerenként, mint ahányan összesen laknak otthon. Tulajdonképpen épp kétszer annyi.
Na ezért lesz nekem nagyon hamar elegem.

Ja, és csak hogy véletlenül se javítsak a kedvemen: elfogyott az összes kakaós csiga :(

nemtudom

Tegnap az antropológia órára elhívott a tanár egy asztrológust előadni, hogy lássunk ilyen világnézetet-életfelfogást is (tehát nem hittérítési célzattal :D ). Fiatal csaj volt, első előadása az életben, kicsit döcögősen indult, de ezzel semmi gond. A gond azzal volt, legalábbis nekem, hogy ekkora bullshitelést már régen hallottam.
Nem akarok megbántani senkit, de nekem ez az egész nem koherens, nem áll össze. Egyrészt minimálisan sem vizsgálható ez az egész empirikus úton. Másrészt nem látom a rációt ebben az egészben, de komolyan. Olyan volt, mintha a csaj minden bolygóhoz összedobált volna random szavakat, hogy a Mars ezt határozza meg, a Nap meg amazt, de egy rakás önellentmondás, átfedés volt. Arról nem is beszélve, hogy az egész humbugból kihagyott néhány olyan fontos dolgot, mint például a pszichológia, vagy a genetika, vagy úgy általában az ember szocializációja, vagy a meghatározó első pár év... Olyan dolgokat magyarázott meg bolygómozgásokkal, amiket valójában pszichológiával, genetikával, stb egyértelműen, bizonyíthatóan lehet magyarázni, semmi szükség mellettük a bolygóállásos misztikumra.
Ezek mellett az is megakadt a torkomon, hogy egy időben ugye még alig ismertek bolygókat a Naprendszerben, és azokkal operáltak. Aztán hopp, megismertek még egyet, és ettől máris átalakult az egész jövő meg annak a számítása, meg mittudomén mi, holott az a bolygó már hamarabb keringett ott mint bármilyen ember a Földön. Tehát elméletileg már akkor kellett volna, hogy hatása legyen. Ugyanez a probléma azzal is, hogy nem tudom, melyik bolygóra mondta, hogy 29,5 év alatt kerül meg valami másik bolygót (nem jut eszembe, melyiket), és ez azért fontos, mert ez jelenti, jelzi az asztrológiában a felnőttkor bekövetkeztét mindenki életében. A 29,5 év. És akkor a középkorban - amikor ez a bolygó ugyanúgy ott keringett szerencsétlen -, amikor az emberek alig élték meg ezt az életkort, akkor csupa infantilis suhanc létezett?
Valamint, nekem ez annyira olyannak tűnik, amit akár én is ki tudnék találni.. Kis szabad asszociációval simán összehozok én is ilyen "palettákat", hogy akkor a Nap jelenti életed fő feladatát, meg a Vénusz akkor a szexualitás, a Mars a férfiasság, ilyesmi.

Véleményem szerint a modern asztrológia egy egyszerű válaszkísérlet, ami megnyugtatásként jött létre a modernitás bizonytalanságaira.

Mindezektől függetlenül nagyon örülök, hogy volt ez az előadás, mert magamtól nem megyek el ilyesmire, és kulturális szempontból még a bullshitelés ellenére is rendkívül érdekfeszítő volt.
Szívesen megkérdeztem volna az itt is leírt, bennem felmerült problémákat, de a lány nagyon izgult, ari volt meg lelkes, nem akartam destruktív lenni (ahogy óra után megtudtam, nem voltam ezzel egyedül).

Azért egy tudományegyetemen elég merész volt úgy lezárni az előadást, hogy igen, az is meg van írva, hogy én itt állok és előadok nektek, és az is, hogy miről, és mindannyiótok életében ott van a..... :D Bár szó se róla, volt egy lány, aki nagyon fogékony volt rá, kérdezett egy csomót, és a végén oda is ment elérhetőséget kérni.

Na. Ez a nagy helyzet. Nagyon érdekes volt, nagyon örülök a lehetőségnek, hogy egy ilyen világnézetet is megismerhettem.


2014. február 24., hétfő

váfosz

Kicsit amorfak lettek, de a sajt jótékony takarásában erről majd megfeledkezünk.

most már azt sem bánom...

Tegnap egy barátunk születésnapját ünnepeltük oly módon, hogy ellátogattunk egy szabadulószobába. A delikvens anyukája fizetett be mind a hatunkat, és hihetetlenül jól éreztük magunkat. Nem volt könnyű, de kijutottunk, és jobban teljesítettünk mint az átlag :D Hozzá kell tenni, hogy eléggé "outside-the-box" társaság vagyunk, szóval több feladatot úgy oldottunk meg, hogy nem keresgéltünk clue-k után, hanem kitaláltuk a megoldást - annyira azér nem volt egyszerű -, én pedig majdnem feltörtem az egyik számzáras lakatot. Utána beültünk pizzázni egyet, aztán az utcánkban lévő Kisvakond sörözőbe vettük az irányt, igaz, már csak négyen. Még sosem voltam, D is csak egyszer, pedig itt van a házzal szemben és nagyon jók az árai, és jó hangulatú a hely maga is (a falra festett kertésznadrágos kisvakond mellé festett nagymagyarország térképtől most eltekintek).
Szóval jó este volt.

Ma meg skyrimeztem/oztam, végigvittem a Falskaar main questjét, elég jó volt, holnap folyt. köv.
Délután D-vel True Detective-et néztünk, még mindig irgalmatlanul jó, most pedig Ravelt hallgatunk, kisült életem eddigi legjobb kakaós csigája (a titok az, hogy miután megkentem a cukros-kakaós-vajas löttyel a tésztát, utána rá kell reszelni egy egész tábla - esetünkben mogyorós - tejcsokit, hogy szépen befedje az egész cumót, majd úgy feltekerni), és már kel a kenyérsütőben a pizzás csigák tésztája is. Normális esetben nem sütök ilyen hadseregnek elég kaját, csak most elhatároztam, hogy csinálok sokat, és akkor tudunk vinni az egyetemre és akkor nem a pékautóból kell horribilis összegekért nemisannyirajó péksütiket összevásárolni. Plusz velejárója még, hogy mindenki majd irigykedni fog, hogy fú de guszta, és senki se kap. Haha.
Ugyanezt az elvet követve vettem most egy kiló pulykacombfilét, tök jó árban volt, ráadásul még fel is van kockázva - ennél jobb már csak akkor lenne, ha egy mosolyomért hazahozhattam volna fizetés helyett. Szóval ezt meg majd bepácolom, egyik felét joghurtos-currys pácba, a másikat meg szerintem mézes-mustárosba. És így szépen kisüthetünk mindig annyit, amennyire épp szükség van. Mellé majd főzök szerintem bulgurt, és akkor lesz ebédem is az egyetemen. Ez azért elég fasza.

Na megyek, itt a pizzás csiga ideje.

2014. február 21., péntek

falskaar

Az éjjel azt álmodtam, hogy apa felvetette, hogy vegyünk egy lovat. Alig akartam elhinni, aztán mondtam, hogy lehet-e kunfakót. És apa azt mondta, hogy lehet.
Szóval jó volt. Csak annyira valóságosnak tűnt, hogy meglepődtem, hogy csak álmodtam.

A mai napon már-már túl produktív voltam. Miután délben felkeltem, megcsináltam az SPSS-házim (sok idő volt), átnéztem német szakszövegolvasásra másfél oldalt (több idő volt), megírtam a szakdolgozatom első négy oldalát (mármint nem az első négyet, hanem az ELSŐ négyet, ami majd valahol az iromány közepe felé kap helyet), aztán elmentem D-vel a spárba, utána pedig összedobtam egy kurvajó vacsorát (ilyen leves, resztelt májjal). Tervben volt még egy adag fahéjas csiga is, de elskyrimoztam az időt, szóval az majd holnap lesz.

Csak a felvételis hitelesítést nem adtam még fel. Holnap délelőtt vár a Mammut posta.