Ja, és: god bless sci-hub&libgen!
Éljen a demokratikus hozzáférés a tudományhoz!
Saját bloglista
2017. január 25., szerda
Na jó, egye fene, írok még.
Szóval a telefonom elkezdett bedögleni egy pár hónapja, és gyakorlatilag diszfunkcionálissá vált ami az általam prioritásnak tekintett tulajdonságait illeti (nem szólt, hogy le fog merülni, szóval hiába mutatta, hogy 100%-on van, egyszer csak megjelent a kijelzőn, hogy akkor ő most 25 másodperc múlva lemerül, engedelmemmel. Arról nem is beszélve, hogy olyan lassú volt már, hogy sokszor nem tudtam eldönteni, hogy épp hív valaki, vagy véletlenül én hívok valakit, vagy csak megnyitottam egy alkalmazást - nagy fehérség, amíg betöltött a képernyő, ugye. Szóval volt néhány szívrohamos pillanatom, amikor azt hittem, hogy valami random embert sikerült felhívnom véletlenül, és még csak nem is tudok róla), ilyesmik.
Úgyhogy megnézegettem a kínai telefonok piacát (jó, igazából időről időre mindig ránézek), mert több sikerélményem is akad e téren, például apának sikerült egy nagyon szép és nagyon olcsó telefont venni - az mindegy hogy fél év után leamortizálta, betört képernyő, stb -, meg anyának is. Anyának ráadásul úgy, hogy flash sale-en, az az, amikor baromira leáraznak egy telefont, és mint az őrült, kell kattintgatni, mert kb 20 darab van ezen az áron, és akinek gyorsabb az internete, az nyer. Na én ebben nagyon jó vagyok, megvan a technikám :D szóval anyának is így sikerült egy drága telefont féláron szerezni, meg magamnak is. Anyáé 137 dollár helyett volt kb 60, az enyém meg 140 helyett 70.
Számomra a prioritás a nagy akku-kapacitás volt igazából, szóval ez alapján (meg a flash sale kínálata miatt) esett a választásom erre, nyilván sötét színben. 6000 mAh akksi, az nekem pont jó lesz, bár a nagy képernyő miatt aggódtam, mert így is elegem volt az eddigi telefonomból (5"), de most már látom/tapasztalom, hogy nem nagy a különbség, és nagyon jól összebarátkoztam vele. Nagyon szép (így sötét színben egyáltalán nem látszik az a fekete keret, ami a világos változatoknál irdatlan gagyin hat), elképesztően jól működik, csak úgy suhan rajta minden. És végre van akkora tárhely/olyan tudású telefonom, amire pakolhatok FLAC kiterjesztésű zenét is.
Ja, és azt, hogy meddig bírja egy töltéssel, még nem tudom, mivel hétfő óta nem merült le, pedig azóta telepítettem rá egy rahedli szart, meg rendszerfrissített, meg az újdonság ereje miatt ugye nyomkorásztam is.
És végre olyan felbontású a képernyő, hogy van értelme szép képeket kiraknom háttérnek/lock screen-nek, íme, ezeket még december 30-án fényképeztem, amikor csodálatosan zúzmarás volt a világ errefelé - és remekül állnak a telefononnak:

Na meg van fancy-luxy ujjlenyomat-olvasója, bár ahogy néztem, az kb minden kínai telefonnak van, viszont én azt hittem hogy ez egy szar meg felesleges, de igazából elképesztően jó cucc.
Ja, úgyhogy ez így féláron elég jó vétel volt.
Na mindegy. Azt hiszem, tényleg pótcselekvés-számba megy amit csinálok, inkább írom a beadandót. D is ugyanezzel küzd:

Címkék:
kisebbségpol,
mesterszak,
random,
szórjukapénzt,
tech,
vizsga
Már nyolc napja kések az egyetlen beadandómmal, amit ebben a vizsgaidőszakban meg kellett volna csinálnom. Szerencsére a jegy már nem számít, mivel tényleg ez az egyetlen tárgyam, szóval próbálok elvonatkoztatni attól, hogy naponta 3%-kal csökken a beadandóm majdani értéke. Nyolc napnál járok, ahogy említettem, szóval eddig -24% az ítélet. Ma szeretném beadni, de attól tartok, ez nem fog megtörténni (gyakorlatilag délután 1 óra óta próbálom rávenni magamat az írásra). De amint látható, most is ide írok ahelyett, hogy oda írnék, szóval whatever.
Írás helyett már főztem tortellonit, ittam kávét, kiolvastam az internetet és baszogattam a macskát. Most pedig itt vagyok. Produktív!
Itt járok kb:
Ennél még van három oldallal több (de ez nyilvánvalóan csak a vázlat, és abból se annyi, amennyi kéne).
Ja, és említettem hogy még szakdogatémám sincs? Április közepe a leadási határidő. Pfff.
(Szerencsére amint elfogy az olvasnivaló a neten, és neki kéne látnom az írásnak, rögtön ír valaki facebookon, ha pedig azt elolvastam és válaszoltam, máris van új hír, vagy új blogbejegyzés, mire azokkal végzek, addigra meg úgyis megint ír valaki.... gondolom ismerős)

agyfasz,
kisebbségpol,
mesterszak,
szar,
vizsga
2016. december 29., csütörtök
summary II.
Ha már összegzek, amit eddig amúgy szerintem nem csináltam, akkor átgondolom az idén hallgatott zenék és nézett sorozatokat is.
Idei zenei felfedezésem a Modest Mouse, ami jelenleg az ultimate kedvenc zenekart testesíti meg számomra. A már 10 éve kedvenc Arctic Monkeys mellett belépett a színre, és míg az AM tulajdonképpen végigkíséri a felnövésemet, addig a Modest Mouse a jelenlegi én-re reflektál, és jelenleg én nagyon ez vagyok.

Sorozatok terén pedig elég egyértelmű négy választásom van, ezek a Planet Earth, Westworld, Aranyélet és a The Young Pope. Ez utóbbi nézése még folyamatban van, kb a felénél járok, és szerintem mestermű.
Tényleg, nem is lehetne ennél jobb sorozattal zárni az évet.
summary I.
Amúgy MM mémje kapcsán gondolkoztam el azon, hogy mégis hány könyvet sikerült idén elolvasnom. Szerencsére a molyon vezetem az aktuális olvasmányaimat, úgyhogy elég volt ott megnézni, és az eredmény 34 (még 2016-ban 35 lesz belőle, mert a Franzennek már a kétharmadánál járok). Szóval 35, ez azt jelenti, hogy átlagosan 10 naponta olvastam el egy könyvet.
Ebből a 35-ből 19 szépirodalom, a többi meg scifi, meg ilyesmik. Igazából ez elég szépen leírja az olvasási szokásaimat - általában egy-egy megterhelőbb könyv után szeretek valami "tét nélkülit" olvasni, ami intellektuálisan-érzelmileg-stb nem rángat meg.
Mert amúgy tényleg vannak könyvek amik szétszednek, mondjuk Colm Tóibín-től a Mária testamentuma, vagy Knausgård-tól a Halál, vagy Sjón-tól a Cethal gyomrában, illetve a most is olvasott Franzen - Javítások. Talán még idefér Bakker-től az Iker.
Azt hiszem, idén ezek a számomra legtöbbet adó és jelentő szépirodalmi könyvek.
Legkevésbé maradandó szépirodalmi cucc talán Kemény István Kedves Ismeretlenje, ami lehet, hogy sokak számára szentségtörés, de számomra ez egy modoros, didaktikus és lapos sztori volt, amit nem tudtam végigolvasni (nagyjából a kétharmadánál megakadtam).
Ami az egyéb kategóriát illeti, nagyon sokáig velem lesz Dan Simmons-tól az Ílion (elképesztően zseniális könyv), és... és nagyjából ennyi.
Igazából elégedett vagyok az idei olvasmányaimmal. Talán jobban meg kéne fontolnom, hogy egy jelentéktelen krimi helyett ne vegyek-e ki a könyvtárból inkább valamit, amiről sejteni lehet, hogy nem felejtem el egy héttel az olvasás után. Hogy legyen értelme, és ne csak üres agypihentetést jelentsen az elolvasása, hanem a pihenés mellett adjon is. Ahogy a mostani kis összegzésemből is látszik, több szépirodalmi mű is velem maradt, még most is agyalok rajtuk olykor, de egyéb kategóriából csak az Ílion jött velem. Ezt érdemes átgondolnom.

fame and sparkles
Az meg ott én vagyok Ferihegyen, ahogy éppen P barátnőmre várok, aki 3 hónap után hazajött Madridból.
Nem értettem miért van ott ennyi kamera, kire várnak, aztán kiderült, hogy a magyar úszócsapat jött haza valahonnan.
Engem inkább az izgatott, hogy P miért nem jön még, aztán csak a csomagja késett, úgyhogy nemsokára már ő is felbukkant.
Jó, persze most már Budapest nélkül se érezném jól magam, úgy beágyazódtam szociálisan, meg amúgy is, nem véletlenül vagyok ott, például itt a faluban nincs egyetem, for starters.
Másrészt meg az egész programozni-tanulásnak az lenne a legnagyobb hozadéka, hogy talán pár év múlva helyhez nem kötötten tudok majd létezni, és akkor annyiszor jövök szarvast nézni, ahányszor akarok.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)